Kócs, kócsolás

(avagy "coach" és "coaching")

Előszóként megjegyezném, hogy azért merek kócsot írni "coach" helyett, mert két indokom is van. Az egyik az, hogy a "coach" magyar szóból származik. De igen. Ha nem is így lenne, akkor is kócsot írok, mert ha a "fine" szóból lehet fáintos, az "ober Anz" kifejezésből válhat Óperenciás-tenger, a "file"-ból pedig fájl, akkor a kócs is pont megfelelő.
     Pár szót szeretnék csak írni a témáról. Korábban magam is egy kicsit sanda szemmel néztem a "life coach" néven hívott egyre trendibbnek tűnő jelenségre, végül úgy alakult, hogy magam is résztvevőjévé váltam, és nem bántam meg. Korábban is igyekeztem terjeszteni azt "az igét", hogy a pszichológushoz (és egyéb lelki szakértőhöz) járás nem annak a kimondatlan megvallása, hogy elmebeteg az illető. Sőt, talán inkább pont ellenkezőleg.
     A kócsolás nem egyenlő a pszichológiával, a pszichiátriával, a kócs nem terapeuta, nem pap, nem doki, nem tanácsadó (habár a pszichológus, pszichiáter, pap, doki vagy akárki más lehet egyszerre kócs is). A kócsolási is egy módszer, egy hozzáállás. Ha tömören szeretném megfogalmazni, a kócs tulajdonképpen egy társalkodó és életmód edző. Nem mondja meg a tutit (!), nem állít ki diagnózist, nem ír fel orvosságot, és messziről elkerüli az ügyfél megítélését, szoros beskatulyázását. Igyekszik figyelni a másikra, meghallani a másik belső vágyait, olyan játékokat és trükköket hozhat elő, amivel segíthet a másiknak meghallani saját szívének mélyét, hogy mit is akar ő valójában. Mármint az ügyfél. Igyekszik vele megismertetni saját magát, amiben persze a lélektani ismeretek is jó segítséget tudnak nyújtani.
     A kócsok közt persze ugyanúgy lehetnek kóklerek és sarlatánok, mint bármilyen más hivatásban, de kár lenne miattuk megítélni ezt az egész dolgot. Sokan azt is hihetik, hogy ehhez elég átugrani egy baráthoz, de legtöbbször azért ez nem ennyire egyszerű. Egyrészt azért, mert a barátok elfogultabbak irántunk, másrészt mert mi is elfogultabbak vagyunk velük, ami könnyen félrevezethet. Ráadásul a barátok valószínűleg képzetlenebbek a társalgásban. Barátokhoz akkor kell menni, ha ismerős embernek a véleménye és kisugárzása kell, "lelkészekhez" meg akkor, ha szakértőre, akit nem ismerünk, nem részese a mindennapjainknak. Tömören ennyi.