Felsülés vagy ráébredés

Előfordul az a helyzet, amikor úgy érezzük, hogy felsültünk, vagy netán mások látnak minket úgy, hogy felsültünk. A felsüléseket utólag persze hasznossá tudjuk tenni azáltal, hogy ha nem is tanulságot akarunk belőle kihozni, de mindenesetre levonunk bizonyos következtetéseket. Van viszont olyan is, amikor a helyzet egyáltalán nem felsülés, hanem inkább egy olyasvalami, ami kiugrasztotta a nyulat a bokorból, ráébredünk valami olyasmire, ami ott volt már a szívünk mélyén, csak eltakarták a megszokások és a hiúságunk. Két történettel szeretném ezt bemutatni.

A rock'n'roll sztár

Volt a baráti társaságunkban egy rock együttes. Legyen a neve mondjuk Erősvonal. Szinte minden közösségnek van ilyenje, egy olyan együttes, amit már csak azért is szeretünk, mert barátok, mondhatni a "mi kutyánk kölyke". Amúgy tényleg volt benne lehetőség, hogy kinőjék a helyi csehók és rokkkoccsmák akolmelegét, de amikor már épp elkezdték összeszedni magukat (évente, két évente megpróbálkoztak ezzel), pár hónap múlva megint bandázós, elmórickázott, berúgós zenekari próbák lettek belőle. Szóval semmi sem változott, nem léptek előre, viszont miközben ki-ki Jaco Pastoriusnak, Tátrai Tibornak, Eric Claptonnak vagy Mick Jaggernek érezte magát. (Egyedül talán csak a dobos volt tisztában magával, nyugodjon békében.) Mi, a barátok pedig hűségesen járkáltunk a koncertjeikre. Aztán egyszercsak megtörtént az a "zeitgeist", az egyik koncert előtt egymástól függetlenül többen is úgy éreztük, hogy itt a vége, nincs kedvünk többet elmenni a koncertjeikre. Ugyanazok a számok már vagy nyolc éve, mi fizetjük ki a belépőt, abból kapják az egy-két rekesz ingyen sört gázsiként, és a haverok előtt érezhetik úgy, mintha rock-and-roll fenegyerekek lennének. (Mondjuk tényleg megvolt bennük a rock-and-roll életérzésnek is a tehetsége, nem vitás.) Szóval kihagytuk a koncertet és helyette inkább sörözős-társasjátékozós estét tartottunk valamelyikünknél. A koncert után megérkezett az együttes basszerosa is, aki enyhe sértődöttséggel mondta, hogy egyáltalán nincs megsértődve. Ilyen alkat, sose ismerte volna be, a lazavagány szerepéhez ragaszkodott. Viszont két hét múlva bejelentette, hogy kilép az Erősvonalból. Nemsokára rá egy meghallgatás után azt is bejelentette, hogy felvették egy olyan darkos zenekarba (mert a dark zenét is nagyon szerette), ami már be van járatva, rendszeresen hívják fesztiválokra is. Úgy tűnt, a tettünk elgondolkodtatta őt és elkezdte komolyabban venni zenészi kibontakozását. Mi persze örültünk és drukkoltunk. Aztán eltelt egy vagy két hónap, és bejelentette, hogy kiszáll a dark zenekarból és visszament az Erősvonalba. Magyarázatként annyit mondott, hogy idősödvén még mindig szereti a dark zenét, de már nem érzi magát hitelesnek dark zenét játszani. Talán tényleg így volt, talán csak hiú kozmetikázás volt, de nem is fontos. Első pillantásra azt gondoltam, hogy ez egy felsülés, pedig csak ráébredés volt. Rájött, hogy valójában neki már nem hiányzik a rock'n'roll sztárság, pontosan jó neki az, hogy haverokkal zenél és kis klubokban fellép haverok és néhány idegen előtt, nincs szüksége többre. A jutalma az volt, hogy a továbbiakban egy koncerten se húzta a száját, ha valami nem volt olyan precíz, mint elképzelte, hanem vigyorgott és jól érezte magát. Mondhatnám úgy is, hogy a legkisebb fiú elindult hamubasült pogácsával, megmérettette magát, szembenézett a képességeivel és vágyaival, megtalálta magát és felszabadult. Legalábbis ebben a témában. A többi már más lapra tartozik.

A motorozásom esete

Szeretek kószálni és gyerekkoromtól fogva imádom a vadászgépeket, a repülést. Gyerekkoromban álmodoztam róla, hogy egyszer majd én is vadászpilóta leszek, dehát a 193 centis magasságom már ránézésre is kizáró körülmény. Szóval azt gondoltam, mi lenne, ha motorozással pótolnám a dolgot, közben meg egy kicsit bejárhatnám az országot is. (Ráadásul még a csajozni is lehet vele. Megjegyzem, csajozási képességem valahol Don Juan és Don Quijote közt van.) Talán egyszerűbb lett volna a menet, ha csak simán egy elszürkülő, feledésbe merülő vágy lett volna, de mindig annyi hülye akadály jött a motorozás irányában, hogy néha eltöprengtem, hogy a sors azt akarja jelezni, hogy hagyjam abba, vagy kihívás elé állít, hogy tényleg akarom-e? Az utóbbi mellett döntöttem, és minél több hülye helyzetbe botlottam emiatt, annál jobban szorult az öklöm, hogy csak azért sem adom fel, míg aztán egyre izgalmasabb kalandnak fogtam fel. És az is volt. Végül leraktam a vizsgát és szusszantam egyet, mert jött a téli időszak, majd nyáron találtam egy szép motort és megvettem. Sajnos nem tartottam be a fokozatosság elvét, messzebbre mentem a motorral, mint kezdetben kellett volna (én ugyanis tényleg a tanfolyamon tanultam meg motorozni, sose volt előtte még egy kis Rigám, Babettám vagy Romettem se) és pereceltem egyet a motorral. Nem volt nagy malőr, de például eltört egy csontom, ami miatt szünetelni voltam kénytelen, aztán meg a motornak is volt valami baja. Mondhatni volt időm átgondolni egy kicsit a dolgokat. Ráébredtem, hogy sajnos nincs annyi pénzem, hogy utazgassak az országban (szállás, kaja). Nincsenek is motoros ismerőseim, akivel lehetne menni (mondjuk mentem volna egyedül is). Szeretek csavarogni és beülni ide-oda meginni néhány sört. Szeretem a meleget, de nyáron a motoros szerelésben úgy izzadok, mint egy ló, szóval kábé kétszer annyit kéne kajára költeni, mint egyébként. Inkább motorozzanak azok, akik már fiatal koruk óta hozzá vannak szokva a motor "nyelvéhez" (én a bringáéhoz vagyok hozzászokva, ha nem is virtuóz költői szinten, de anyanyelvin). A motoros cuccok kezelése is plusz macera, miközben egy autóba meg csak beül az ember, a cuccait meg szépen berakja a csomagtartóba. Szóval ilyeneken gondolkodtam, aminek az lett a végeredménye, hogy eladtam a motort és nincs egy csepp hiányérzetem se. (És nem érzek félelmet se a motorozással kapcsolatban.) De ha nem mentem volna végig ezen a tortúrán, akkor néhány kalanddal szegényebb lettem volna. Így viszont nem kell attól félnem, hogy öreg koromban előjöjjön a "Mi lett volna, ha nem adom fel...?" kezdetű mélabús kérdés. Amúgy meg ki tudja... néha azon töprengek, hogy veszek egy kis Simpsont vagy egy régi Jawa Mustangot pusztán a móka kedvéért. Mókásan fogok kinézni rajta a 193-as magasságommal :)