Ideális és valódi én

"Az ideális én és az élő én közötti differencia nagyon fontos. Gyakran említem Hemingwayt, aki szerintem pontosan attól szenvedett, hogy volt egy nagyon-nagyon kemény és nagyon lehetetlen ideális énje, amivel állandóan összehasonlította önmagát. Önmaga mindig kevesebbet ért, mint az ideális énje és mint amennyit saját maga szerinte érnie kellett volna. És ahelyett, hogy lerombolta volna az ideált (mert ez tulajdonképpen csak szavakból és gondolatokból volt), a saját szájába tett egy puskát és szétlőtte a fejét. Tehát önmagát rombolta le, nem az ideált. Nagyon sajnálom, hogy ezt tette. Azt hiszem, hogy hibázott. Én arra bátorítok másokat, hogy ha ilyesféle gondolataik vannak, ne feledjék, hogy azok csak gondolatok. Én állandóan ezt teszem, amikor az jut eszembe, hogy inkább ilyennek vagy olyannak kellene lennem. Én vagyok, bennem folyik a vér, nem az ideálban."
(Feldmár András)

Szerintem e tekintetben megint előjön a jin-jang dolog: nem jó, ha teljesen elégedettek vagyunk magunkkal és azt hisszük, végleg megülhetünk a babérjainkon, de az sem jó, ha állandóan elégedetlenek vagyunk és rövid időre sem tudunk megülni a babérjainkon vagy éppen a seggünkön. Néha munka, néha szerelem, néha küzdelem, néha megpihenés.